Az előző rész engine-je dübörög továbbra is a War at War alatt és
csupán néhány elenyésző változást hoztak a fejlesztők. Bár a motor még a
második részben debütált és szakavatottak még azt is tudni vélik, hogy
az aggastyán Quake 3 programkódjából is sokat átvettek anno, ennek
ellenére a látvány tökéletes és a sebessége is lenyűgöző. A nyílt
terepeken nincs egy gyenge pont sem, a textúrák felbontása magas, a
fegyver- és karaktermodelleken feszülő shaderek, valamint a
villanógránátok okozta fény- és árnyékeffektek elismerő bólogatásra
találnak. Igazából csak az egyediséget nélkülöző pályaszerkesztés és az
"iparosmunka-érzet" róható fel negatívumként. Kezelőfelület:
A sorozat mindig is felhasználóbarát volt e szempontból, az irányítás
minden lövöldözős játékon nevelkedett elhivatottnak kedvére lesz. A
mozgások, a fegyverváltás, a járművek irányítása és a célzás a szokásos
billentyűkön kapott helyet, ezen felül még a ránk törő ellenségek
magunkról való lerázására szolgál egy gomb. A HUD néhány elemét ugyan
túlságosan is lekicsinyítették, néha hunyorognunk kell, valamint a
feladat-képernyő is kitakar egy kis szeletet a monitoron. Játszhatóság:
Az egyjátékos kampány két eltérő kontrasztú szála hozza a kötelezőt és
egy manapság közepesnek mondott játékidőt kínál, minden unalmas percet
nélkülözve, feszült figyelemre ösztökélve a játékost, ráadásul a
brutálisabb jeleneteket sem fedi el. A történet ugyan sablonos kissé,
mégis eltökélten rágjuk át magunkat az újabb és újabb fejezeteken,
melyek körítése lekenyerez bárkit. A kifinomult egyjátékos módot akár
kooperatívban is újrajátszhatjuk, illetve lehetőség nyílik a zombi
hordák mókás visszaverésére. A hagyományos, fejlődésalapú multiplayer a
megszokott kínálattal és lehetőségekkel rendelkezik, némi új íz
bevezetésével (járművek, területfoglalósdi), a több milliós rajongóbázis
megőrzésének potenciális lehetőségével. Intelligencia, nehézség:
A scriptelt jeleneteknek köszönhetően az ellenség felbukkanása előre
leprogramozott és taktikázásra vajmi kevés a lehetőség. Jobbára egy
helyen cövekelnek le és onnan tüzelnek, netán megindulnak felénk egy
irányba, hogy szuronyukat a húsunkba mélyesszék. Gránátok sűrűn
potyognak felénk, nem árt sűrűn vizslatni a megjelenő indikátort - az
esetek többségében ez az elhalálozásunk oka. Társaink nem viselkednek
együgyűen, ám célozni még most sem tudnak, előzékenyen megvárnak minket,
de legalább fedezettüzet biztosítanak. Tehát az MI nem mutat semmi
kiemelkedőt, csupán a forgatókönyv lett jobb. Némileg nehezebbnek
éreztem ezt a részt, mint a korábbiakat, néhány szakaszt csak többszöri
újrakezdéssel tudtam teljesíteni. Hang, zene:
A nagyzenekari művek megadják az alaphangulatot, követik a játék
ritmusát. Néhány darab modernebb lüktetéssel és elektronikus
hangszereken szólal meg, főleg a pörgős jeleneteknél. A csaták hangjai, a
fegyverek robaja iszonyatosan jó érzést keltenek bennünk. A
szinkronszínészek Hollywoodban is ismertek, a 24 óra-sorozat Jack
Bauerje, azaz Kiefer Sutherland markáns hangja szólaltatja meg
őrmesterünket, Roebuckot, míg az oroszoknál Gary Oldman próbálgatja az
akcentust. A minőséggel nem volt gond, kiemelkednek a tucatművészek
közül és odafigyeltek a beleélésre is. Megdolgoztak a gázsijukért. Összegzés:
Minden aggodalomra fittyet hányt a Treyarch és igenis megmutatta, hogy
az elvárásoknak meg tud felelni, még ha a Call of Duty egy új részét
kellett is összerakniuk. Ugyan forradalmi játékelemekkel nem tudtak
szolgálni, ám az egyjátékos kampány egy komorabb, férfiasabb és a
végletekig naturális háború képét festette le előttünk. A klasszikusok
sorát nem fogja öregbíteni, de a kooperatív játékmód megvalósítása, a
zombivadászat és a megbízható, fejlődésalapú multiplayer szekció rátesz
egy nagy lapáttal az élvezhetőségre. A World at War a téma iránt
érdeklődőknek mindenképpen ajánlott.
